Rendhagyó
Beszámoló rovatunkban, egy rendhagyó élménybeszámolóval próbálunk kedveskedni mind azoknak kik olvassák ezt az oldalt.
Nincs hozzászólás
Beszámoló rovatunkban, egy rendhagyó élménybeszámolóval próbálunk kedveskedni mind azoknak kik olvassák ezt az oldalt.
Megkérdeztük ….Nógrádsipeken…
Már második alkalommal az idei szezonban csak elképzelni tudom, hogy milyen kérdéseket tehettem volna fel a versenyzőknek Nógrádsipeken, de most nem a verseny maradt el – szerencsére – csak “én” az eső miatt.
Talán a Mindenható intézi úgy, hogy ne jussak el erre a helyre…vagy annyira szereti, ezeket az esőben, szélben és kánikulában is helytálló [...]
Senki sem fogja elhinni, de Bagaméri komplexusban szenvednek szegény sipekiek. El vannak átkozva! Megint esik az eső, de szerencsére a talaj nincs úgy átázva, így megtartják a versenyt.
Még gyorsabb hír: Az eső már szerencsére elállt – meghallgattatott a könyörgés-, mindenki jól érzi magát, a pályát kicsit könnyítik, mert csúszik nagyon. Az eredeti négy körrel szemben [...]
2010.07.25. reggel 6 óra…
Lassan három hete szenvedtünk már az őrjítő melegtől, egészen ma reggel 6 óráig…. Igen, EZ volt az a reggel, mikor indulnunk kellett.. Lelkesen, összecsomagolva, nagy reményekkel palócföld ízes, színes, de leginkább EMBERI közegére vágyva… És NEM HITTÜK EL… A hőn áhított eső, és szél megérkezett!… DE M I É R T [...]
A Triálbarátok kedvenc motorjáról megjelent egy cikk, mely tisztázza az eddigi hírekben lévő fehér foltokat. Augusztus 2-4 között kipróbálható Spanyolországban.
>>> cikk <<<
No, kicsit nehézkesen, de ismét megkérdeztük. Igaz, ez most nem az a hagyományos, hogy Nagy Laciékat zaklatjuk, ez egy picit más lett. Most a rendező került picit górcső alá, Farkas Gábor örömére.
…és a képek rovatunk is végre bővült a keszthelyi képekkel
Isten éltessen Georg!
Itt mindenki öregszik, csak én nem vagy megfeledkeztem magamról…
Jó, hogy lent voltunk Gyenesdiáson, így első kézből Szita Eörstől, másodkézből Szita Viktortól értesülhettünk a már rebesgetett hírről, hogy a sipeki törölt verseny július 25 -én megrendezésre kerül. Remélhetőleg Georg ujja rendbe jön addigra, és tud indulni a versenyen.
Ezen a versenyen is volt egy “elsőbálozó”, a nagyobbik lányom. Megkértem, röviden ő is írja le benyomását a versenyről. Azt hiszem ismét nyert egy rajongót a sportág. No, íme a lányom észrevétele, benyomása a versenyről:
“Első triál versenyem. Számomra élmény, másoknak hobbi, de van akiknek szenvedély, ahogy ez kiderült a hétvége alatt. Szombaton a 13:00-s kezdetet [...]
MAMS kupa Keszthely-Gyenesdiás 2010.július 3-4.
Keszthelyen is faggatóztam…
Mivel nem kaptam túl sok kérdést, hogy mire is lennétek igazán kíváncsiak a Triállal kapcsolatban, kénytelen voltam magam kitalálni valami mást. Sikerült is még jobban bekukkantanom a kulisszák mögé. De mivel nem vagyok irigy megosztom az ott hallott és látott dolgokat mindenkivel.:-)
Ha valaki megérkezik, egy versenyre látja, hogy a [...]