trialbaratok.hu



A csapat

Georg Ortnernek hívnak, egy kis osztrák faluban, Gamingban nőttem fel és mind a mai napig itt lakom. Munkám révén kerültem Magyarországra, ezért most itt töltöm időm nagy részét.
A triál sporttal 8 éves koromban ismerkedtem meg édesapám jóvoltából. Először mint néző, majd később megkaptam első terep-bicajomat /rendes triál cangára nem volt pénzünk…/ és akkor már szorgosan tekertem is.
Az idő múlásával egyre jobban érdekelt ez a sport, csak sajnos anyagi helyzetünk nem tette lehetővé, hogy szüleim támogassanak is benne. Így megmaradtam a vágyakozás szintjén..
1998-ban végre úgy látszott megvalósul a rég áhított álom, megvettem életem első triál motorját, egy Gas-Gas 270 TXT-t.
Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert a “nagybetűs” élet más forgatókönyvet diktált. Családot alapítottam, építkeztem…
De 2006-ban újra megpróbáltam egy Montesa 315-tel!
Így már – igaz nem fiatal fejjel – 2008-ban Százhalombattán részt vehettem első versenyemen!
Itt találkoztam ezzel a maroknyi, ám igen lelkes magyar csapattal. A csapattársakban idővel barátokra is leltem Liptai Tibi és Rigó Karcsi személyében.
Majd 3 évig egy 4 ütemű Montesa “kipróbálása” után – mivel úgy látszott egyikőnk sem bír a másikkal… mármint súlyban :) – vettem meg mostani Beta Evo 290 2T típusú kétütemű motoromat.
A világbajnoki címmel kapcsolatban nincsenek hiú ábrándjaim, de remélem, hogy hobby szinten produktívan egészítjük majd ki egymást új motorommal! :)

Célom a weboldallal egy családias hangulatú, segítő szándékú társaság létrehozása, hogy ezt – az amúgy még mindig a legolcsóbb!! – motoros sportot minél szélesebb körben megismerjék, gyerekfejjel kipróbálhassák és az ifjú tehetségek a jövőben eredményesen űzhessék.

Liptai Tibor vagyok, Budakeszin élek.

Mindig nagy csodálója voltam, és vagyok a Trial motorsportnak. Egyszerűen elbűvölnek ezek a fiúk, amit művelnek a motorokkal.

Öt évvel ezelőtt lehetőségem volt vásárolni egy Honda Montesa 250-es trial motort, igaz, hogy majdnem idősebb volt mint én, de nem érdekelt.

Próbáltam a motorommal trükköket csinálni, de sajnos az nem olyan egyszerű, mint gondoltam. A lelkesedésem sajnos egyre jobban alábbhagyott, semmi sem sikerült, a legnagyobb problémám mégis az volt, hogy nem volt senki a közelemben, aki ezt már űzte volna, segíteni tudott volna nekem. Eltelt két év, egy régi ismerősöm megkeresett (aki azóta már jó barátom), hogy van egy ismerőse, aki Magyarországra jött dolgozni (Ő- Georg), aki partnert keres Trial motorozáshoz. Elmondtam, hogy én próbálkoztam, de nekem ez nem ment. Napok múltán összeismerkedtünk, elmentünk motorozni.

Azóta is együtt motorozunk, versenyezünk. Neki köszönhetem, hogy most itt tartok. 2008-ban vettem egy Honda Montesa Repsol négyütemű Trial motort, amit azóta már lecseréltem egy shercora, de valószínű visszatérek a bevált motorhoz. Segítettem egy Pécs melletti fiúnak, akiben láttam fantáziát, és vettem neki egy Honda Trial motort. Jól éreztem! 2009-ben magyar bajnok lett. Jelenleg ő a legjobb Trial motoros Magyarországon. Mi öreg legények az elfoglalt hétköznapjaink mellett megpróbálunk sokat edzeni.

Személy szerint én Budakeszin csináltam egy Trial pályát, ahol szívesen látok mindenkit, akit érdekel ez a sport. Évek során sikerült nagyon sok sporttársra, barátra találnom. Remélem, hogy ezzel a Trial barátok oldallal sikerül még több Trial motoros barátot megismernem, akiket majd idővel a soraink között köszönthetünk.

Rigó Károly vagyok, Budapesten születtem, bár Százhalombattán lakom családommal, feleségemmel, két nagykorú fiú gyerekemmel. Motorozni először 14 éves koromban kezdtem,majd versenyszerűen motokrosszoztam. Aktív versenyzés után is motoroztam, és eljártam versenyekre a barátaimmal. Magyarországon ekkor még nem létezett a triál motorozás, maximum újságok oldalain csodáltunk meg egy-egy szép motort. Egy alkalommal Feri barátommal elmentünk Münchenbe fedett pályás motokrosszversenyre és ott a futamok közti szünetben egy francia ember szórakoztatta a közönséget triál motorján, ami engem nagyon megfogott. Motor – ember kapcsolatát hogyan lehet a végtelenségig csiszolni anélkül, hogy a plusz lóerők domináljanak.

Ha valaki rendelkezik egy megfelelő technikai szintű motorral, nagyon sok miden önmagán fog múlni. Részemről nem mindig az eredmény orientál, de szégyent sem szeretnék vallani. Mindig találunk igaz barátokat/triálbarátokat/, akik most tudják miért nevetnek. Közben néha véresen komolyan vesszük a dolgokat, ami nem probléma. Bármikor találkoztam triálos barátaimmal, a segítség hiányát soha nem éreztem. Ez viszi sikerre ezt az oldalt.

Kicsit többet a múltamról: 15-nél több versenyt, közös edzést rendeztem. Az elsőt 1997. július 29-én. A szervezésben minden alkalommal a családom is aktívan segített,valamint a triálbarátok is szép számmal. Köszönöm nekik! Talán elértünk oda, hogy ez a sport meghonosodott a mi kis országunkban. Remélhetőleg sikerül kijutniuk a Nemzetek Triál versenyére, akkor mi is tettünk le egy pár stabil alapkövet a következő generációnak. Maga a triál motor közel áll a természethez, nem okoz nagyobb kárt, mint mikor egy vaddisznócsorda végigvonul az erdőn.

Szeretem a természetet, a triál motor kicsit eszköz annak megismeréséhez.

Ha az oldalnak ezen része “rólunk” szól akkor úgy illik, hogy mutatkozzunk be. Berényi Csaba vagyok, Budakeszin lakom, és itt is nőttem fel. A motorozáshoz csupán annyi közöm van, hogy valamikor még a kilencvenes évek elején ültem motoron, pontosabban vittek, egy Yamaha V-Max volt a bűnös. Akkor megtapasztaltam mit jelent a gyorsaság, és milyen G erők hatnak az emberre.

Fiatal korom óta -mióta közvetítéseket lehet látni a televízióban- rajongok a triál sportért, mert még most sem vagyok öreg. Sokat néztem a közvetítéseket a tévében, és titkon arra vágytam, hogy egyszer élőben is láthassak egy versenyt. Mint minden triál rajongónál, nekem is Adam Raga volt az Isten, majd rájöttem, hogy itthon is vannak “kisistenek”.
Egy egyszerű véletlennek köszönhető részemről ez a kapcsolat, régi barátnőnk bemutatta osztrák párját (ő Georg), majd meglepően jó magyarsággal mesélt hobbijáról. Ha már a pizzériában voltunk, rögtön összehoztam Liptai Tibivel, a többi ment a maga útján.
Igaz, még mindig nem motorozok (de ez még változhat), viszont az is hatalmas élmény volt számomra, mikor Georg barátom az alig egy órás motorját (Beta Evo 290 2T ) megkaphattam és ráállhattam. Fantasztikus volt az a közel két másodperc amíg mozdulatlanul állt a motor alattam. Itt látszott számomra is -amit a bennfentesek tudnak- , mi a különbség a Montesa és a Beta között. A Montesara szinte rá sem nézhettem. :)
Hogyan is kerülhet egy kakukktojás a triálbarátok körébe? Háát a válasz viszonylag egyszerű, már a második évadot fotózhatom végig. Köszi fiúk!

versenyeken a lelkesedés is hasonló szokott lenni :D

Bővül a csapat, fiatalítani kell…

Szita Viktor vagyok. Nógrádsipeken lakom.  Gyerekkoromban rengeteget bicikliztem, motorozni 12 éves koromban kezdtem. 2006-ban találkoztam először a triallal Nógrádsipeken, itt kezdődött minden. :)

2008-ig nézőként voltam csodálója ennek a sportnak, aztán 2009-ben kaptam egy felajánlást, és elindultam a III. osztályban egy kölcsön Betával. Próbáltam minden versenyen ott lenni, de sajnos 2 fordulót ki kellett hagynom, így év végére a 4. helyre sikerült befutnom.  Mivel nagyon megszerettem ezt a sportot, úgy döntöttem kell nekem egy saját motor. 2009. októberétől rendelkezem saját motorral, Beta Rev3 (2002). Viszonylag „későn” kezdtem el a trialmotorozást, ezért van mit bepótolnom. :) Szerencsére a gyakorláshoz jó adottságú környéken lakom, általában naponta 1-2 órát edzem. Szeretnék minél magasabb szintre eljutni.  2010-ben a II osztályban indultam. Szerencsére most sikerült minden versenyen részt vennem. Ebben az évben a kategóriámban az 1. helyezést értem el. 2011-től az első osztályban fogok indulni.

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a segítségét!

Fodor János vagyok, de szinte mindenki csak Csodiként ismer Budakeszin. Ennek oka, még gyerekkoromban megelégeltem a szomszéd srácok bénázását egy motor szerelésnél, majd inkább odamentem, segíteni, beindult. Innen ered a becenevem, mert először csodának tartották, hogy be tudtam indítani, majd az évek során alakult át Csodivá.

A triállal csak egy éve sikerült szorosabb barátságot kötnöm, mint Viktornak, de még ilyen öregen is élmény volt a nulláról elkezdenem. Első versenyem, tavaly Battán volt, ott még fehér pályán indultam, mint általában a kezdők. Idén sikerült annyit gyakorolnom, hogy már a másodosztályban indulhattam. Sokat köszönhetek Tibinek, aki látott bennem annyi fantáziát, hogy segített egy motorhoz jutni, és Georgnak is aki a sok nyolcasozással visz a sírba. Tudom jót akar, mert minden versenyen legalább egyszer a hátamra kerül az egyensúly, de Tibi is ismeri ezt az érzést :D . Sajnos jó helyezést nem sikerült elérnem idén sem, munkám miatt ki kellett hagynom néhány versenyt. Szeretnék stabil tagja lenni ennek a lelkes kis csapatnak. Ha én nem is, de nagyon szeretném ha Dávid fiam sikeresebb lenne ebben a sportban. Titkon merem csak bevallani, hogy egy két dologban már ügyesebb mint én.

Szelei Ferenc vagyok, és elsőként köszönöm a kitüntetést, hogy a Trialbarátok társaság tiszteletbeli tagjának választott. Saját oldalamon (www.szeleitrial.com) minden velem, és a trial motorozással kapcsolatos dolgot megtalálhat bárki, aki szeretné tudni, mi történt elmúlt tizenöt évben a trial-sportban Magyarországon. Elolvasható, hogy ki is vagyok én, milyen alapokra, tapasztalatokra formálok határozott véleményeket a trialozással kapcsolatban. Célom továbbra is a sportág népszerűsítése, a trial-motorozás, mint vezetéstechnikai gyakorlat, kulturált, környezetbarát kirándulási forma és szabadidősport megismertetése minél szélesebb körben.

E cél érdekében kiváló partnernek találom a Trialbarátok társaságát, weboldalukon és rendezvényeiken lehetőség nyílik minden érdeklődőnek a trial-motorozás részleteinek felfedezésére, minőségi fórum, ahol tapasztalataim és tudásom a jövő trialos nemzedéknek átadhatom. Georgnak, a csapat osztrák tagjának köszönhetően közvetlen kapcsolat van Ausztria egyik legnagyobb trial-motorkereskedőjével, így nem csak tanácsokkal, de szükséges felszerelésekkel is segítenek bárkit.

Remélem hozzájárulhatok majd a jövőben a csapat minőségi munkájához, sok közös programhoz adhatom majd tudásom és tapasztalatom.

Török János vagyok, de a legtöbben mint TriálosJani ismerhettek. Nagy megtiszteltetésnek tartom Georg meghívását, hogy mint tiszteletbeli tag csatlakozzak a Triálbarátok csapatába! Köszönöm! Tápióbicske, a hazai motokrossz élet egyik legendás kis települése volt szülőfalum, jelenleg Dorog városa ad otthont kis családomnak. Gyermekkorom a motokrossz bűvöletében telt, de sajnos csak mint néző élvezhettem a kor nagyjainak küzdelmeit, mivel családom anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy versenymotort vehessünk. A triál motorsporttal először 1998-ban találkoztam egy triálbemutató alkalmával. Azonnal megfogott és szinte tátott szájjal figyeltem a gép és a pilóta közti harmóniát! Ki akartam próbálni magam és szerencsére erre ott és akkor volt is módom! Nem telt el 1 hónap és elindultam életem első triál versenyén (amit ki más mint Rigó Karcsi rendezett meg) egy bérelhető Yamahával, majd még abban az évben megvásároltam első triál motoromat egy Aprilia Climber 280R-t. Az évek múltak és a sok edzésnek köszönhetően egyre jobban tudtam összhangba kerülni a motorral. Idő közben törekedtem arra is, hogy minél több emberrel megismertessem a triálsport szépségét. Több versenyt rendeztem melyben aktív szerepet vállaltak a triálbarátok is! 2006-ban csatlakoztam a GasGas csapathoz és azóta is e márka színeiben ténykedem. Nekik köszönhetem, hogy olyan álmaim megvalósulhattak, mint egy új triálmotor vagy a triálsport újkori szent földjére való látogatás. Terepmotoros szakújságíróként évekig publikáltam versenyekről, tesztekről és újdonságokról egy motoros magazinba, több weboldalra valamint társszerzőként részt vettem egy motoros könyv megalkotásában.
Nagyon fontosnak tartom, hogy idehaza is minél szélesebb körben megismerjék ezt az óriási adottságokkal rendelkező technikai sportágat mely nem csak motort és motorost kapcsol össze, hanem rengeteg igaz barátot is ad! Részben az olcsó üzemeltetése, de inkább a hatalmas élvezeti értéke miatt! Nagyon megtisztelve érzem magam, hogy csatlakozhatok a triálbarátok csapatába, mivel itt tényleg azon emberek vannak jelen akik már letettek valamit ezért a sportért, és az önös érdekeket a végletekig hátrahagyva segítenek mindenkinek aki késztetést, kíváncsiságot érez a triál motorsport megismerése iránt!

Trial Barátok
www.trialbaratok.hu
info@trialbaratok.hu

Minden jog fenntartva!